ARTHUR RIMBAUD: NAPFÉNY ÉS HÚS - mek.oszk.hu
VERSEK 1869-1871.Árvák újévi ajándéka. 1. A szoba csupa árny. Valami téveteg hang susog édesen és búsan: két gyerek. Elbillen homlokuk, lehúzza még az álom,
arch0312 - mkdsz1.freeweb.hu
A szónokok egybehangzóan történelmi jelentőségűnek nevezték az eseményt, hiszen a szlovákiai magyaroknak több mint 8 évtizeden át (Trianon óta, az egykori Csehszlovákiában, majd az önállóvá vált Szlovákiában) nem volt módjuk, hogy önálló, saját egyet
MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR ISTVÁN ÚTI FIÓKKÖNYVTÁRA ...
Egy egykori kedvelt kikötőben járunk, egy elhagyatott lakótelepen: a jelzáloghitel-buborék kipukkanása miatt félig-meddig lakott, félkész házak világában, ahol egy nap két spanyol gyerek holttestére bukkannak, anyjuk, Jenny pedig az intenzív osztályo
Szinonima Szótár
Üdvözlünk Magyarország szinonimaszótárának honlapján! Egy olyan online szinonimaszótárt építgetünk itt, amelyet bárki, bármikor kiegészíthet és szerkeszthet.
Váci Polgár Közéleti havilap: március 2012
A 85 cm magas, fából faragott Piéta az egykori pálos templom fõoltárán látható. A vácihoz hasonló méretû kõszobor áll a templom elõtt. A legenda szerint 1564-ben gróf Czobor Imre (1546 elõtt-1581) nádori helytartó hirtelen haragjában a hintójából ker
Sajtó - Vásáry André
Bár Vásáry Andrét, a Csillag születik egykori felfedezettjét megosztó személyiségnek tartják, ez őt egyáltalán nem zavarja. Mi több, örül neki, hiszen a mai világban, amikor gyakran rendeznek tehetségkutató versenyeket, évek múltán is pontosan tudják
Corvin Kiadó
Tiltották a pénz használatát, a nők pedig olyan szexuális szabadság részesei voltak, ami ismeretlen volt az akkori antik világban. Az archaikus korban Spárta Görögország vezető hatalma volt, amely katonai fölényét még akkor is megőrizte, amikor gazda
Startlap - Hírek, időjárás, információk
Dolgozókat küld el a Tesco Indul az új magyar járműfigyelő rendszer A Huawei nyáron több telefont adott el a világban, mint az Apple Limitált szériát és izmos koncepciót kap a Volkswagen Amarok Tesco-sztrájk: Miért áll a melós mellé a kormány? Ez a 3
Zene.hu - Meghalt a C'est La Vie egykoriénekesnője
Sebők Anikó a karambol után két héttel esett össze, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét A C'est La Vie együttes egykori énekesnője, Sebők Anikó csütörtök kora este örökre eltávozott közülünk. A 27 éves tehetség egy a héttel korábban
mezítláb olaszul
A szilveszteri nagy vacsora, a cenone azünnep legfontosabb eleme. A kulturális szótár így ír róla: "è il solo giorno dell'anno quando i veri romani sogliono pranzare la sera, mangiando tutto di magro.Questo passo è così abbondante, così pantagruelico